fejleckep

P. Tamás Barna SJ örökfogadalma


„Különleges nap ez a mai, hiszen az újév első napja nemcsak Szűz Mária, Isten anyja ünnepe, és a Jézus Társasága neve napja, hanem ma van Tamás Barna atya fogadalomtétele is.” Ezekkel a szavakkal üdvözölte P. András Attila SJ plébános atya a híveket, akik zsúfolásig megtöltötték az Isteni Ige templomot. P. Forrai Tamás SJ atya mutatta be a szentmisét, és az összes magyar jezsuita, aki csak el tudott jönni Miskolcra, koncelebrált.

 


Az ünnepélyes fogadalom egyszerű szertartás volt. A provinciális atya kezében tartva a legméltóságosabb Oltáriszentséget az oltár elé állt, Barna atya pedig elébe térdelt. Az énekkar a Sanctust énekelte, gyönyörűen, hosszan. Sokáig nézték egymást ők hárman, az Úr és a két atya, majd Barna atya egy papírról felolvasta a fogadalom szövegét. Örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadott, ugyanazokkal az egyszerű szavakkal, amelyekkel Szent Ignác és társai is átadták magukat a Társaságnak és Istennek. Így lett Barna atyából ünnepélyes örökfogadalmas atya. Hiszen eddig is jezsuita volt, mi a különbség? Először, a noviciátus befejeztével az egyén elkötelezi magát a Társaság mellett egyszerű örök fogadalommal. Az ünnepélyes fogadalommal pedig a Társaság bekebelezi a rendtagot. A Jézus Társasága bölcsessége, hogy türelmesen megvárja, hogy a rendtársak akkor mondják csak ki az örök fogadalmat, amikor már egészen érett, végleges elköteleződést vállalni tudó életkorban vannak. Az életkoron kívül az is fontos, hogy komoly tapasztalattal a hátuk mögött, és keményen megharcolt szabadsággal a szívükben hozzák meg az örökkévalóságra szóló döntésüket. A fogadalomtétel után következett a szentáldozás, és a szokásos módon fejeződött be a szentmise. Végül Barna atya megköszönte a híveknek és jezsuita atyáknak és testvéreknek, hogy eljöttek vele együtt ünnepelni, a családtagjainak, és barátainak, akik messziről utaztak ide, és a Társaságnak, hogy meghívta és befogadta. Édesanyja igen messze lakik, sajnos nem lehetett jelen a nagy ünnepélyen. Barna atya soha nem szaporítja a szót, ha saját magáról kell valamit mondani, csak az Isten dolgairól szokott sokat beszélni. Most is nagyon röviden ennyit mondott: „Az a fontos, ahogy egymáshoz kapcsolódunk. Olyan ez, mint az erek, erecskék, amelyek mind bekapcsolódnak a nagy főérbe, és a szív felé mennek. Az a fontos, amit hozzáadunk egymás életéhez, hogy mindannyian a főérhez kapcsolódjunk. Ez a főér Jézus. Kimondjuk Jézus nevét, és megérkezünk a szívébe. Ezen a napon ez a kép van előttem, ez az én hálám, ez az én vágyam. Köszönöm mindenkinek.” Barna atyát ezután köszöntötték jezsuita társai, majd a hívek, aztán külön a Táptalaj közösség fiatal katolikusai énekeltek neki, és áldását kérték. Barna atyát különösen szeretjük mély lelkiségéért, a közösségben sokaknak ő a lelki vezetője, idősnek, fiatalnak egyaránt segít. Elmélyülésre indító szentbeszédeit, szerető jelenlétét nehéz eléggé méltatni. Olyan ő, aki engedi, hogy az Úr Jézus szeretete átáramoljon rajta, ezt különösen szentáldozáskor lehet megfigyelni, amikor Barna atya szeméből mintha maga a szerető Jézus tekintene gyengéden a hívekre. Köszönjük Istennek és a Jézus Társaságának, hogy nekünk adják Barna atyát az Isteni Ige templomában a miskolci Avas-dél katolikus közösségét szolgálni. (Szelenge Judit)