fejleckep

Aquinói Szent Tamás áldozópap és egyháztanító

Aquinói Szent Tamás a nápolyi Aquinói grófok nemzetségéből származott, és már ötévesen a montecassinói bencés kolostorba került. Tizennégy éves korában magasabb tanulmányokra Nápolyba küldték, és itt megismerte az akkoriban kivirágzó domonkos prédikátori rendet. 1244-ben a családja heves tiltakozása ellenére kérte fölvételét a kolduló szerzetbe. Tamás végig ellenállt minden csábításnak, amellyel életre szóló elhatározásának visszavonására akarták bírni. Az imádságnak és a tanulásnak élt. 1245-ben Párizsba érkezett, itt találkozott először a rend nagy tekintélyű hittudósával, Nagy Szent Alberttel. Három éven át hallgatta előadásait, majd, amikor a párizsi egyetemes káptalan Albertet Kölnbe küldte és rendi főiskola alapításával bízta meg, Tamás vele tartott, és négy évet töltött tanulással a Rajna menti városban. 1252-től Tamás már maga is előadásokat tartott Párizsban. Tamás ezután hazájában, Itáliában tanított teológiát, majd IV. Orbán és később VI. Kelemen is a pápai udvarba hívták. Közben átvette Rómában a rendi főiskola vezetését. 1269-ben rendi elöljárói ismét a párizsi egyetemre hívták teológiai professzornak. Ezek a párizsi évek jelentették tudományos munkássága csúcspontját. 1272-ben rendje megbízta Tamást, hogy központi teológiai főiskolát szervezzen Nápolyban. Két évvel később ismét kiragadták ebből a nyugodt tevékenykedésből, amikor X. Gergely pápa a lyoni uniós zsinatra küldte. Súlyos betegsége ellenére útra kelt, de 1274. március 7-én meghalt a fossanuovai ciszterci kolostorban. XXII. János pápa 1323-ban szentté avatta. 1567-ben V. Piusz pápa egyháztanítóvá nyilvánította. XIII. Leó 1880-ban minden katolikus tanító tevékenység védőszentjévé tette.

 

logo

Isteni Ige temploma - Avas-Déli Római Katolikus Plébánia

3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 4.

Telefon: +36 46 303 474

E-mail: jezsu.plebania@gmail.com