fejleckep

Loyolai Szent Ignác

Loyolai Szent Ignác áldozópap, a jezsuita rend (Jézus Társasága) megalapítója.


„Az egyház olyan fia ő, akire valóban örömmel és jogos büszkeséggel emlékezhetünk. Ő tudta, hogyan kell engedelmeskedni, amikor felgyógyult sebéből, Isten hangja egyenesen szívében szólalt meg. Válaszolni tudott a Szentlélek ösztönzésére és általa megértette, milyen módon számolhatja fel korának bajait. Minden pillanatban engedelmes volt Szent Péter trónjához és arra vágyott, hogy alkalmas eszközt adjon Szent Péter utódainak kezébe az evangelizáció érdekében. Ezért hagyta örökül az engedelmességet, mely Társaságának egyik karizmatikus jegye. Loyolai Szent Ignác felhívást jelent a hűségre, nemcsak a Jézus Társasága tagjai számára.” (Szent II. János Pál pápa)
„A Szent Ignác által kínált út arra irányul, hogy az ember rátaláljon a szabadságra: hogy tudjon szabadon azzá válni, akivé lennie kell; hogy szeressen, és elfogadja mások szeretetét; hogy jó döntéseket hozzon; s hogy megtapasztalja a teremtés szépségét és Isten szeretetének misztériumát.” (James Martin SJ)


Ignác 1556. július 31-én halt meg. A Jézus Társaságának, mely ekkorra már az öntudatra ébredő és megújuló egyház fontos bázisa volt, körülbelül ezer tagja volt az alapító halálakor. Ignácot 1622. március 12-én avatták szentté.
Istenünk, te Loyolai Szent Ignácot Egyházadban arra hívtad, hogy neved mind nagyobb dicsőségét terjessze. Add, hogy őt kövessük földi életünk harcaiban, és közbenjárására vele együtt koronát érdemeljünk a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

 

logo

Isteni Ige temploma - Avas-Déli Római Katolikus Plébánia

3529 Miskolc, Fényi Gyula tér 4.

Telefon: +36 46 303 474

E-mail: jezsu.plebania@gmail.com